​Balatonakali története​
Balatonakali, mint sok más parti település, az õskortól lakott terület. A halban gazdag Balaton, a dús vízparti legelõk, a kellemes éghajlat kedvezõ adottság volt a mindenkori letelepedõknek.
Ásatások során elõkerült tárgyak bizonyítják, hogy évszázadokon keresztül éltek itt kelták, rómaiak.
A mediterrán jellegü éghajlat kedvezett a szõlõtermesztésnek, a Balaton, s a parton húzódó erdõsáv pedig a halászatnak, vadászatnak.
Az Árpád-házi királyok idején népesedett be ez a vidék. Szent István király a szent korona és a koronázási jelvények õrizetét a fehérvári õrkanonokokra bízta, akik ezen szolgálataikért hatalmas birtokokat kaptak. Közöttük volt Akali is. Közel egy ezredév alatt 44 õrkanonok kezében volt e táj. Elõfordult az is, hogy bérbe adták, vagy éppen nem gondozták a birtokot.
Akali az öt Dörgicse területéhez tartozott. I. Endre király 1055-ben a tihanyi alapítólevélben említi a "Dergeche"-ket.
1333-ban már Hukuli-Degethe néven szerepel a pápai tizedszedõk jegyzékében.

A XIV-XVI. században, mint jobbágyfalut említik.
Akali 1531 elõtt vált ki az egykor egységes Dörgicse területébõl. A török hadak dúlásai során a falu elpusztult, majd 200 évig lakatlan volt.
A török utáni betelepítést is az egyház végezte. 1807-ben I Ferenc király a Kegyes Tanító Rend (piaristák) magyarországi tartományának adományozta Akalit. A teljes birtok 1945-ig, a földosztásig, a rend tulajdona volt. A határban egy nagyobb földbirtokos, és kisnemesek gazdálkodtak.